Féreghajtás

Magyarországon minden harmadik kutya bélférgekkel fertőzött! A fertőzött állat féreg és peteürítése komoly veszélyt jelent kedvenceire és sajnos emberi megbetegedést is okozhat! Az ember a peték, vagy a lárvák lenyelése révén fertőződik. A legveszélyeztetettebb csoport a gyermekeké, mert ők nem mindig tartják be higiéniás rendszabályokat és sajnos gyakran játszanak olyan homokozókban, amelyek kutyaürülékkel szennyezettek.

Az orsóférgek lárvái vándorlásuk közben okoznak az emberben károsodást. Igen elterjedt parazitózis ez, általában a 2-4 év körüli korcsoportot veszélyezteti. A lárvák vándorlásuk során roncsolják a szerveket, szöveteket. Eljuthatnak például a tüdőbe, ahol szűnni nem akaró köhögést okoznak. A szemfenéken retinakárosodást, így látászavart, kivételes esetben akár vakságot is okozhatnak. A bőrben illetve a bőr alatti kötőszövetben sérüléseket, gyulladást váltanak ki!

Bélféreg

A kampósférgek kellemetlen bőrtüneteket, bőrpírt,viszketést, kiütést idézhetnek elő.
Rendkívül komoly megítélés alá esik továbbá az Echinococcus granulosus galandféreg faj okozta fertőzöttség. Az ember által lenyelt petéből kiszabaduló lárva áthatol a bélfalon és a keringéssel a májba, vesébe, tüdőbe, akár az agyba is eljuthat. A lárva ezután nagyméretű, folyadékkal telt tömlőt hoz létre, amelyek éveken át lassan növekednek, majd az érintett szerv összenyomásával különböző szervi funkciózavarokat, sőt akár halált is okozhatnak.

Vándorló toxocara lárvák emberben


A fentiek alapján elmondható, hogy kiemelkedő fontosságú, hogy Önök, kutya- és macskatulajdonosok legyenek tisztában a féregfertőzöttséggel kapcsolatos veszélyekkel. A féreghajtást pedig ne szükséges rossznak, netalán plusz költségnek tekintsék, amivel az állatorvos ,,még többet leakaszthat” Önökről. Sajnos ezzel a gondolkodásmóddal naponta szembesülünk.
A felelős állattartáshoz a veszély folyamatos szem előtt tartása is hozzátartozik! A saját és környezetünk egészsége érdekében!

Kedvenceink fertőződésére különféle módon kerülhet sor. A kölyök már az anyaméhben, illetve a szoptatás alatt az anyatejjel fertőződik! Ezért kiemelt fontosságú a kölykök kezelése!
Az, hogy Ön nem lát férgeket kedvence bélsarában, még nem jelenti azt, hogy nincsenek is! A Kedvenc-Centrum Állatorvosi Rendelőben kiemelten foglalkozunk a tulajdonosok tájékoztatásával és az állatok féregtelenítésével. Már az első oltás alkalmával kezeljük a kölyköket, a tulajdonos kérésére célzott parazitológiai vizsgálatot is végzünk bélsárból, amivel pontosan meg lehet határozni a fertőzöttség mértékét, és a férgek faját.
Rendelőnkben a legkorszerűbb készítményeket használjuk a biztos hatás elérése érdekében. Megvásárolható nálunk a Bayer cég összes, a legmagasabb minőséget képviselő féreghatjó készítménye!
Kölyökkutyákat Drontal Puppy szuszpenzióval kezelünk, majd a későbbiekben a Drontal Plus ízesített változatát ajánljuk. Nagy testű kutyák tulajdonosainak jó hír, hogy ez a tabletta létezik 35 kg testsúlyra kialakított változatban is! A macskák számára szintén Bayer terméket, a Drontal Cat-et ajánljuk!
Beszerezhető még nálunk Cestal Cat, Cestal Plus tabletta, Vitaminthe paszta is.

Toxocaramouth

Haszonállatainkra is gondolva több típusú készítménnyel állunk rendelkezésükre.
A lovasok számára Promectin Plus, Noromectin, Equimax, Panacur készítmények kaphatók folyamatosan.
Sertések, kérődzők, szárnyasok részére is választhat házipatikánkból!


Amit általában elfelejtünk!!! A féreghajtásnak akkor van értelme, ha az össze egymással érintkező állatunkat egyszerre kezeljük! A kezelés utáni 3-5 napban ürített bélsarat szigorúan össze kell gyűjteni és meg kell semmisíteni! Ezzel kizárjuk az újrafertőződés lehetőségét! Gyermekeket ebben a pár napban szigorúan tartsuk távol állatainktól!

 
   
 
   
 
Minden jog fenntartva © www.kedvenc-centrum.hu